Marjai Judit
blogja

Bacsó Péter halálára


Történt, hogy a 40. Magyar Filmszemle hivatalos programjaként kiállíthattam új fotóimat. A mozgalmi plakátok agitatív lendületét próbáltam ezeken a képeken jelenünk renyhe agóniájával összehozni. Jó kis persziflázsszerű képek születtek, de hiányzott valami súly, gravitáció, valami dráma. Aztán mondta a Szemle Tanács, életműdíjat kap a Bacsó, tudod...Felhívtam, elmondtam, mit akarok, találkoztunk. Három moira szőné a fonalat maga mögött –mondtam a koncepciót-, az élet fonalátHárom fiú, emósok. Aha –mondta. A megbeszélt napon csengett a telefon, aznap mégse, injekciókúrát kap, s akkor úgymond ” néhány napig újra él”. És lőn. A fotózás előtti nap most én hívtam: „gondolkodtam a dolgon, lenne egy másik kép is, maga lenne Orpheus..” ---Juditka, ugye maga nem csinál bohócot belőlem? Különben is, hol talál manapság lírát? Nem volt könnyű…Végre a lakásán: éreztem, kevés az időnk.Tudják, a megfoghatatlan, mégis fizikai idő, amíg két test, objektum vagy lélek között egyenrangú cserekapcsolat jön létre: tényleg nagyon rosszul volt. Én amúgy is mindig hevülten dolgozom, rúgtam odébb a lámpát, ő meg tartotta vénülő kezében a lírát, és csak azt láttam, hogy amikor exponáltam, kinyílt, és felemelkedett, mint egy virág.



.



Én



Harmincszor, negyvenszer.



-Juditka, maga bátor asszony- mondta váratlanul. Hogy érti, kérdeztem; vakmerően világít, mondta ő.



Nem volt még fotóalanyom engedelmesebb, művészileg alázatosabb, de az exponálás előtti pillanatban, mintha ő tartaná kezében a gépet, átnézett lencsén, objektíven, belém. Láttam, kitelt az idő, azt mondta, lepihenne, és ez parancs volt, a fájdalom parancsa, felesége támogatta a hálóba.



Készen voltak a képek, még egyszer nála, mutatom a leválogatott egyedeket… A lírás kép tetszik neki. Csak úgy egyenesen, fickósan kimosolyog a szörny szájából, mely rettentőn harapja, s ő annál inkább mosolyog.  –Maga bátor asszony- mondja megint, és nem tudom, mire gondol.



Aztán lement a kiállítás. Lement, ahogy kellett. Bacsó elment. Elment és tőlem csak ennyi tellett.



Marjai Judit



 


Vissza a főoldalra