Marjai Judit
blogja

Joker Magazin (Marjai Judit cikk)


Sokoldalú démon

Marjai Judit Marylin Monroe bőrébe bújt

Az egyik pillanatban szőke fürjeivel modellként hódít, a másikban sikeres fotósként örökíti meg a pillanatokat. Képei hol komolyak, hol humorosan őszinték. Kultúrdémon, akinek fényképezőgépe előtt Bacsó Péter filmrendezőtől kezdve nagy személyiségek sora pózolt. Marjai Judit egyedi látásmódjával bárki megismerkedhet a most a Werk Film Akadémián látható kiállításán.

– Induljunk a legelejéről! Színésznőnek készültél, mégis a modell szakmát választottad. Miért?

– Egészen pici koromtól kezdve imádtam szerepelni. Az összes iskolai rendezvényen szavaltam, és mindig engem küldtek vers- és prózamondó versenyre. A környezetem számára is egyértelmű volt, hogy színésznő leszek. Tizennégy éves koromtól már modellkedtem. 1981-ben édesanyám küldte be a képeimet az Ifjúsági Magazin pályázatára. Így a szakközépiskola mellett folyamatosan fotózásokra jártam és statisztáltam. Az érettségi után alig vártam, hogy jelentkezhessek a Színművészeti Főiskolára. Andor Edit előkészítője után Für Anikóval együtt felvételiztünk. Neki sikerült, nekem a sors egészen más utat jelölt ki. A modell szakmában kalandoztam tovább. Nagyon intenzív hét évet töltöttem a kamera közelében, és mindent megtanultam erről a világról, amit tudni kell.

Mást látott a tükörben

– Aktfotók is készültek rólad. Akkoriban mennyire volt közel ez a világ a művészi fotózáshoz?

– Az akkori aktfotók nem azt jelentették, mint ma: inkább csak mezőn futás volt lobogó hajjal, nem pedig terpeszben ülés. Olyan művészfotósokkal – Lussa Vince, Módos Gábor, Jung Zseni – dolgoztam, akik nagyon szép, szelíd, bármikor vállalható képeket készítettek rólam.

– Mikor álltál át a fényképezőgép másik oldalára?

– Hároméves koromban, egy Szondi utcai Mosolyalbum-fotózás után jegyeztem el magam a fényképezőgéppel. Ez a különös szerelem folyamatosan bennem élt. A modellkedésem alatt is rengeteg ötlettel bombáztam a fotósokat, néha megőrültek tőlem. Szinte üldöztem a rólam készített képeket, mert tanulni akartam a hibáimból, meg akartam ismerni a tökéletes pózokat. Láttam magam a tükörben, és elkeserített, hogy mások nem így látnak. Belül éreztem, hogy a látásmódomat egyszer másoknak is meg kell mutatnom. Huszonegy évesen úgy éreztem, hogy mindent elértem a modell szakmában, amit lehetett. Egy római Playboy-fotózás volt a fordulópont, ahol felajánlottam szolgálataimat egy olasz fotósnak, és elszegődtem hozzá asszisztensnek.

Önmaga modellje

– Döntésednek köszönhetően a világ nagy részét bejártad, és még Phil Collinsról is készítettél képet.

– A legtöbbet Londonban dolgoztam, ahol különböző forgatásokon sajtófotókat készítettem. Ennek köszönhetem, hogy Phil Collinsról is vannak nagyszerű képeim.

– Idővel saját magadról is készítettél képeket. Kik voltak a segítségedre?

– Negyvenéves korom körül megint úgy éreztem, hogy visszatérnék a modell szakmához. Ehhez viszont nem találtam megfelelő fotóst, kénytelen voltam saját magamhoz fordulni. Édesanyám, a szomszéd és az önkioldóm segít abban, hogy életem csodás pillanatait megörökíthessem. Az orvosok egyébként minden nőnek felírhatnának évi egy fotózást, hiszen ettől az ember önbizalmat kap, a lelke teljesen feltöltődik. Mindig azt mondom, hogy én nem a szeretőimet váltogatom, hanem a képeimen a pózokat.

– Egyéni, művészi, olykor meghökkentő képeket készítesz. Hogyan születnek az ötletek?

– A fényképek főleg a fejemben születnek, éjszaka, aztán le is írom magamnak. Addig nem tudok szabadulni tőlük, amíg létre nem hozom őket. A fényképezés egyfajta terápia is. Vannak képek, címek, amiknek egyszerűen ki kell jönniük. Ezer és ezer ötletem lenne, csak szponzor és befogadó közeg híján lassan, lépésről lépésre haladok előre.





http://www.jokermagazin.hu/page/index.php?option=com_content&view=article&id=270:sokoldalu-demon&catid=62:sztarjatekos&Itemid=86

 


Vissza a főoldalra